Eltemettük……Pista barátunkat

Egy el nem mondott beszéd…
 
Eljöttem Pista barátom.
Lesütött szemmel, mert érzem szemrehányásod súlyát, amiért oly ritkán teszem. Szememre ezt ne vesd. Nem szeretem ezt a tájat.
Nem szeretem e kies némaságot, még akkor sem, ha szebbnél szebb virág díszeleg az utak mentén, ontva bódító illatát az alig lengedező  szélben.
Még akkor sem, amikor ilyen szépen süt a nap, egy kis meleget lopva az ember szívébe, csalóka ábrándokat, hogy a tél talán el sem jön az idén.
A tél, melyet oly nagyon szerettünk mind a ketten gyermekkorunkban.
 
Emlékszel, mikor a szánkókkal a töltés oldalán versenyeztünk, kacagva, hemperegve a hófehér hóban? Szegény anyáink, mennyit szidtak bennünket, hogy csuromvizesen értünk haza! De kit érdekelt ez akkor?
 
Vagy arra, amikor beleszakadtam a vadonatúj csizmámmal a Dunába? Azt hiszem, születésnapom volt akkor. Nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy nem mertünk hazamenni, mert az öreg Kelemen szíjat hasít a hátunkból, így hát nagyanyádéknál a kemence mellett szárítkoztam.
Te meg csak röhögtél, amikor nagyapád belém erőltette életem legelső pálinkáját. Még most is kiráz a hideg, amikor rá gondolok.
Jól van, neked nem hazudhatok, amióta nagy lettem, meglopom néha a barackost. Csak egy kicsit. Az íze végett. Tudod, hogy soha nem szerettem kimagozni, meg a lekvár sem a leg nagyobbik kedvencem…
Kortyolunk még egyet? Erről a pálinkáról mindig az jut az eszembe, hogy neked sohasem volt, vagy ha mégis, akkor is kértél.
Látod, most is hoztam. Na, nem az a nemesebb fajta, de nekünk megteszi ez is. Nem vagyunk mi úri gyerekek. Jó volt nekünk a kis üveg is egykoron.
Tudod mit becsülök benned? Még a kis pálinka első próbáját is átengedted nekem. Ott, azon a helyen is.
Nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Pokol volt az maga, de hát ezt te is jól tudod. Épphogy csak megúsztuk épp bőrrel..
Azután senki sem tudott megérteni bennünket. Magányunkat, nyomorunkat senki észre nem akarta venni.  Azt is, hogy új csatát kell vívnunk. Most önmagunkkal. Fel kell dolgozni valahogy ezeket az eseményeket, és megtalálni helyünket. Nekem talán könnyebb volt, vagy csak kitartóbb volt a környezetem velem szemben. Talán, én egy járhatóbb utat választottam, de Isten a tanúm, nem tudom melyikünknek jobb most.
Lehet, hogy neked volt igazad, amikor ezt az utat választottad. Ki tudja..
Ilyentájt, engem még gyötörnek az emlékek.
Mennem kell Pista barátom. A gyerekek már türelmetlenek. Tudod, hogy van ez. Felnőnek lassan, az ember meg csak csodálkozik.
Észre sem veszi és már megöregedett.
Ide teszem még ezt a kis üveget neked. Itt lesz a megszokott helyen, balról, a képed mellett.
                                                        ATYUS


Megjegyzés:
A beszéd szövege Kelemen Zoltán, Vajdaságban élő ember írásán alapul, Pista és Laci kapcsolatára alkalmazva.
Az eredeti írás itt található: Kelemen Zoltán

“Eltemettük……Pista barátunkat” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Akkor én kinek a temetésén voltam? Horotyák megbízott, hogy szóljak néhány szót az osztálytársak nevében.
    Ahol én voltam, ott Atyus nem beszélt, bár ott volt ő is. Pedig de szívesen átadtam volna ezt a feladatot neki.
    Sajnálatosan kevesen voltunk. Fehér, Horotyák, Kántor, Kóbor, Melenyecz, Nott, Nyitrai feleségével Bellával.

    1. Igen én készültem rá, de a végén nem tudtam volna elmondani,mert elakadt volna a szavam…,és elbőgtem volna magam.Mikor aztán összejöttünk a végén, Zsuzsa kért, hogy ne mondjam már el… A bánatos ATYUS, ennyi lett volna..

  2. Hát én is készültem legjobb barátom búcsúztatására.Sajnos, a végén nem mondtam el,mert nagyon le voltam törve, és féltem, hogy elcsuklik a hangom ( sírásra gondolok )..Amikor utána összejöttünk, a Zsuzsa kért, hogy már ne mondjak el semmit, újra felkavarnám a kialakult látszólagos nyugalmat.Majd később beszélünk még erről, ugyanis a régi korokban még történt egy, s más, amit nem is tudott senki.(Mindketten lelenc gyerekek voltunk – “A nemzet árvái” – apa nélkül)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.