Élősködő generáció

Az “élősködő” generáció

2013. július 25. – 10:05

A Metropol hasábjain megjelent Frei Tamás írása Nizzából „Tolvajok generációja” címmel. Provokatív és az idősebb generáció ellen hangulatot keltő írásában megemlíti, hogy főleg Nyugaton a fiatalabb generáció tudatába egyre mélyebben rágja be magát a „tolvajgeneráció” kifejezés.

Tolvajok a mai 50-60 évesek, a már éppen nyugdíjasok, vagy akik pár év múlva lesznek azok. Ők lopták el a mai fiatalok jövőjét, ez a legszerencsésebb generáció, mert nem rázta meg az életüket háború, és évtizedekig fognak még a mai fiatalok hátán élősködni.

Tény, hogy vannak akik próbálnak békétlenséget szítani a generációk között.

Nemrégiben az ATV Start Plusz műsorában egy Kiss Zoltán nevű, túltáplált kinézetű blogger tette próbára a nézők türelmét, és vélhetően a széket is, amin ült.

Ő radikális nyugdíjcsökkentésért harcol, mondván, hogy a mai nyugdíjasok felélik a jövő erőforrásait, és azt is nehezményezte, hogy nem halnak meg időben.

Emellett léteznek olyan szakértők akik egyoldalú kimutatásokkal és érvelésekkel szintén az idősebb generáció ellen lobbiznak.

A kormány kommunikációját tekintve teljességgel érthetetlen azok viselkedése, akik az idősebb generáció ellen hangulatot keltenek és hadjáratot szeretnének indítani.

Hiszen a kormány 2010-ben hangoztatott álláspontja szerint „a nyugdíjrendszer jelen formájában 30 évig fenntartható”, de vélhetően a biztonság kedvéért 2010-óta még számos intézkedést is hoztak amellyel „talpra állították a nyugdíjrendszert”,

ráadásul még az ország is jobban teljesít, és nőtt a foglalkoztatás is.

Fogadjuk el, hogy vannak akik nem értenek ezzel egyet, és más a véleményük erről. Az akkor is érthetetlen, hogy miért az idősebb generációt és a nyugdíjasokat állítják be bűnbaknak, és miért az ő juttatásaikat akarják megnyirbálni, amiért már megdolgoztak, és más alternatíva meg sem fordul a fejükben. Például az, hogy harcot indítsanak és javaslatokat készítsenek arra, hogy lehet jelentősen csökkenteni a fekete munkát, szürke munkát, 4 órásra bejelentett munkát 12 órás foglalkoztatással, zsebbe fizetést, számla nélküli munkát, a külföldi munkavállalást, és még lehetne sorolni.

Az adó- és járulékelkerülés aggasztó méreteket öltött, ami hiányzik a költségvetésből! Köztudott az is, hogy sok munkavállalót belekényszerítettek ebbe a helyzetbe, és nem mindenki önszántából rövidíti meg az államot és saját magát is.

Igen saját magát is, mert nem csak a jelen nyugdíjasainak a járandóságához és az államháztartáshoz nem járul hozzá megfelelően, de a saját leendő nyugdíját is „feléli”, és részben a foglalkoztatója zsebét tömi vele.

Ennek tükrében elgondolkoztató, hogy most milyen tolvajgenerációról is beszélünk? Ki lop meg és kit, és ki az élősködő akár akaratán kívül is.

Vajon Frei Tamás a Francia Riviéráról és a túltáplált blogger hogy vélekednek erről?

Tudják-e, hogy többek között 2008-ban 8%-kal csökkentették az induló nyugdíjakat, majd felemelték a nyugdíjkorhatárt, és megszüntették a korhatár előtti nyugdíjakat, megváltoztatták az évenkénti nyugdíjemelési indexálást?

Megnyugodhat a blogger, mert a nyugdíjemelési indexálás egy növekvő gazdaság és reálbér emelkedés mellett garantálja a nyugdíjasok elszegényedését az aktív munkavállalókhoz viszonyítva.

Mennél tovább él a nyugdíjas, annál szegényebb lesz. Ezért lenne kívánatos a svájci nyugdíjemelési indexálás visszaállítása, mert ez igazságosabb!

De ezért persze nem lobbiznak a „nyuggerezők”, pedig ez érdekükben állna nekik is. Így ez a feladat a nyugdíjas érdekképviseletekre marad.

A 16%-os szja bevezetése is növelte a jövedelemkülönbséget az aktívak és a nyugdíjasok között, erről kevés szó esik.

A nyugdíjcsökkentést szorgalmazók belegondoltak-e abba, hogy nyugdíjcsökkentés bármilyen fondorlatos és rafinált formája, akár differenciált nyugdíjemelés útján is, ami felborítja az elért pozíciókat, mivel járna az aktív dolgozók járulék és adóbefizetési moráljára?

Az érintett nyugdíjasok jogos felháborodásáról nem is beszélve. El lehet gondolni…

Megtapasztalják, hogy nincs értelme több adót és járulékot befizetni, mert semmi garancia nincs arra, hogy a leendő nyugdíjukat idővel nem kurtítják-e meg nekik is.

A munkaalapú társadalomhoz a munkaalapú, befizetés alapú nyugdíj is hozzátartozik.

Azok, akik azt hánytorgatják fel az érintett generációnak, hogy megúszták a háborút, végképp betegesen gondolkodnak.

Ha lett volna újabb háború, talán nem is létezhetnének, hogy ostoba nézeteiknek hangot adjanak, vagy éppen a harcok alatt megrokkant, végtaghiányos hozzátartozóikkal kellene foglalkozniuk.

De az is lehet, hogy éppen ezt hiányolják. Az érintett generáció „mentségére” legyen mondva, egy részük azért 1956-ban megtapasztalhatta, hogy milyen a háború íze, milyen érzés az, amikor még a pince alja is remeg a becsapódásoktól, és azon tűnődhetett vajon ráomlott-e a ház a pincekijáróra vagy sem. De lehet, hogy az ilyen élmények sem nyugtatják meg azokat akik szerencsés, háborút megúszó tolvajgenerációról beszélnek.

Az megállapítható, hogy akik a nyugdíjasokra mint erőforrás felélő tolvajgenerációra tekintenek, alkalmatlanok arra, hogy a rájuk háruló aktuális problémákkal (például az elképesztő méreteket öltött adó- és járulékkerülés jelentős csökkentése) megküzdjenek, és ezért az idősebb generáció ellen fordulnak, őket téve felelőssé a saját tehetetlenségükért.

Egyfajta méltánytalan kampány, lobbizás kezd kibontakozni az idősebb generáció ellen, amit a nyilvánosság segítségével és erejével a társadalmi béke érdekében meg kell állítani.

Bán András